Mi a boldogság?
2012 január 28. | Szerző: Elkéstem
Mi a boldogság?
Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.
A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.
Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.
Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság
A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.
Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.
János, az útkészítő – advent 2. vasárnapja
2011 december 4. | Szerző: Elkéstem
Készítsétek az Úr útját! (Mk 1, 1-8)
Az út jelképszerűsége szorosan összefügg az emberiség léttapasztalatával. Az útnak kezdete és vége van, kiindulási pontja és végcélja. A Biblia is bővelkedik az út-gondolat szerteágazó jelentéseivel: görbe út és egyenes út, bűnösök és igazak útja, hazugság és igazság útja, Isten útja és az ember útja – hogy csak néhányat említsünk.
Isten útján járni annyi, mint akarata szerint élni. Az Újszövetség Istene is úton levő Isten. Úton van felénk. Jézus Krisztusban nemcsak beszél az útról, hanem megmutatja magát az utat: Én vagyok az Út, az igazság és az élet.
A taizéi ökumenikus közösség biblikusa, John testvér egyik könyvében többek között ezeket írja: „elválasztható-e a ’kicsoda Isten?’ és ’mit kíván az embertől?’ két kérdése? Ami azonban számunkra két kérdésként jelentkezik, az Istenben egy. Amit velünk közölni akar, az Ő maga. Egyetlen vágya, hogy az ember közösségben éljen ővele… Amikor Isten szól hozzánk, ember számára azt majdnem lehetetlen fölfogni. Ezért tehát, amikor Isten megszólít, inkább arra hív, induljunk vele útra. Át kell alakulnunk, hogy megértsük és befogadjuk őt… Az átformálódás nem megy minden nehézség nélkül és nem mentes a zsákutcáktól sem. Ahogy a patak a legkeményebb kőzeten is utat váj magának, úgy az Istenre hangolódás folyamatát sem állíthatja meg soha semmi.”
Keresztelő János arról prédikál, hogy ha visszatérünk Isten útjára, elnyerjük bűneink bocsánatát. Ez a metanoia/megtérés. Az advent is erről szól. János a pusztában, az új kezdet színterén egy erősebb valakinek az eljövetelét hirdeti meg, akit utolsó Eljövendőként vártak a zsidók, de valójában az első: ő arra sem méltó, hogy szolgája legyen. Akinek János utat készít, igazából a maga vágta ösvényen jár, de az útkészítés mégis létfontosságú.
Vajon tudatában vagyunk annak, hogy útkészítők vagyunk? Szülők, pedagógusok, tapasztalt felnőttek saját magaviseletükkel, szerepeik betöltésével, szavukkal és példájukkal mintául szolgálnak a következő nemzedéknek. Gyermekeik útját egyengetik. Keresztelő János nem megvesztegetéssel, ködösítéssel, sebtében betömködött lyukakkal akar utat készíteni a Megváltónak, hanem bűnbánattal. Meghirdeti az örömhírt, a szabadulást.
Gondviselésszerűen ráz fel minket is advent, hogy felszítsa lelkünkben az Isten utáni vágyakozás, várakozás tüzét. Ez több mint egy szokványos szülinapra való előkészület. Idei adventünkkel már közelebb kerültünk-e hozzá? Érettebbek, jobbak, szentebbek vagyunk-e, mint tavaly ilyenkor? Vele véglegesen találkozni ezt is jelentené… Nem új utak kellenek Isten felé, hanem arra az útra ráállni, amelyen ő elénk jött, hisz ő előbb van, mint a Keresztelő.
Az útépítés fáradtságos és sok pénzbe kerül. De a karbantartás is. Mindez hiábavaló, ha nem járunk rajta. Hatványozottan érvényes ez az Úr útjára, amely más, mint a miénk. Azt megtalálni, azon maradni életművészet. Az Ő útjai nem az önzés, hanem a felebaráti szeretet útjai. Erről kell elhordani a kevélység hegyeit, betömni az elkeseredettség gödreit. Nem szakadékokat, elválasztó vonalakat húzni egymás közé, hanem összekötni egymás útjait. Nincs beérkezettség, nincs tökéletes ember. Egy helyben állás sincs. Úton lévő zarándokok vagyunk.
Miközben készítjük az Úr útját, egy belső utat is végig kell járnunk, ami nem más, mint az önmagunktól való függőségek megszüntetésének, a rendetlen ragaszkodásoktól való elszakadásnak, a lelkünk mélyén, énünk igazi középpontjában ránk váró Isten megtalálásának az útja. Ahogyan Keresztelő János mondaná: nekem kisebbednem kell, neki pedig növekednie.
(Erdélyma)
Advent első vasárnapja
2011 november 27. | Szerző: Elkéstem
Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja,
mindig november 27. és december 3. közé esik.
Adventkor a XIX–XX. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1840-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Az első koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is.
A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.- Ezutóbbiról gyakran- tévesen- azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az “örömvasárnap”- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:
* Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
* zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
* Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
* Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).
Illetve a gyertyák színei nem csak személyt szimbolizálnak:
Ádvent első vasárnapja
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
I. Vasárnap
APA:Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
ÉNEK: Harmatozzatok…
ELMÉLKEDÉS: Az elsőgyertya fénye jelenti azt a szerény reménysugarat,
amely több évszázadon át az ószövetség sötétségében
pislákolt. “Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem,
mert íme én majd eljövök, és benned lakom, úgymond az Úr” (Zak
2,10). Magunkon tapasztaljuk, hogy milyen rokkant az ember Isten
nélkül. Sokan még ma is minden örömüket csak a földön keresik.
Ebben a sikertelen próbálkozásban, kilátástalanságban úgy
világít Isten ígéretének reménysugara, mint ez a kis gyertya világít
a sötétségben.
Egyetlen vigaszunk, eligazítónk az elhagyatottságunkban: Krisztus!
Köszönjük Jézus, hogy eljöttél, Te vagy a mi reményünk és hitünk
világa. Isten a Fiát, Krisztus a szívét adta az embereknek
ajándékba. Mit adunk mi embertársainknak és Neked, Istenünk?
Add, Urunk, hogy tudjunk nagylelkűek lenni, amint Te is nagylelkűvagy
velünk szemben!
AZ ÉDESAPA vagy valamelyik nagyobb gyermek a következő
imát mondja el: Ó szent Napkelet, az örök fénynek ragyogása, az
igazság napja, jöjj el, világosítsd meg azokat, akik a homályban
és a halál árnyékában ülnek.
APA: Most imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk…
Üdvözlégy..
BEFEJEZÉSÜL: Ébredj ember mély álmodból” vagy egy más ismert
adventi ének.
El nem múló léleksebek
2011 november 9. | Szerző: Elkéstem
2011 október 31. | Szerző: Elkéstem
Kosztolányi Dezső
Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék” ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
2011 szeptember 27. | Szerző: Elkéstem
Wass Albert: Ősz
Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,
valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,
valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele…
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.
otthon
2011 szeptember 20. | Szerző: Elkéstem
Boda Magdolna
(otthon)
Ha azt kérded,
hol az otthonom,
s mire mondom azt, hogy
haza,
hát tudd meg, hogy nem ismerős házak,
vagy ismerős lombú fa,
ismerős illatú virágok
ismerős mosolyú emberek,
hanem két ölelő karod,
nyakamba hulló meleg
lélegzeted,
hízelgő szavad.
ez az én otthonom:
ölelésed.
De most már hontalan
vagyok.
A harmadik
2011 augusztus 12. | Szerző: Elkéstem
Túrmezei Erzsébet:
A harmadik
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet
Messze szálló dal…
2012 május 21. | Szerző: Elkéstem
Messze szálló dal…
Messze szálló dal…
Magányos vándort messze utadon
mindenütt utolér a gondolatom.
Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.
Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc
S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.
Oldal ajánlása emailben
X