Szép csöndesen aludj
2007 szeptember 26. | Szerző: Elkéstem
Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.
Csönd van
A virágok most megbocsátanak. József Attila
A lehetetlen méltatlan az emberhez
2007 szeptember 26. | Szerző: Elkéstem
Külön világ minden ember. Ami összeköt bennünket – az az emberség. Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát: a szeretet igazsága
magába olvasztja a türelem, a figyelem, az odaadás az együttérzés, a
magasba vágyódás, a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
A lehetetlen – méltatlan az emberhez.
Ne vágyakozzunk nagy örömökre, mert észrevétlen elmegyünk az élet igazi örömei mellett.
Ne vágyakozzunk nagy dolgok után, érjük be apróságokkal, de azt szeretettel tegyük.
Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerezte a legnagyobb örömet.
Tatiosz
Életművészet
2007 szeptember 25. | Szerző: Elkéstem
Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes
cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét
veszti.
Utat választani, de nem a sikerét hanem a boldogságét. Az uton járni,
majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – disz, ragyogás, külcsin nélkül.
Tatiosz
William Shakespeare: LVII. szonett
2007 szeptember 25. | Szerző: Elkéstem
Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.
Egyet-mást, rólad rosszat nem hisz el.
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.
A világhosszú időt se szidom,
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Kérdezni sem merem féltékenyen:
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.
Oly bolond ez a szív, hogy bár teszel
Egyet-mást, rólad rosszat nem hisz el.
Gesztenyefalevél
2007 szeptember 27. | Szerző: Elkéstem
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.
Oldal ajánlása emailben
X