Lászlóffy Aladár: ÉRIK
Érik az esti sötétség, hogy hamarabb megalapítsam
a fehéroszlopos holnapi reggelt. Kezem vissza-
fordít mindent arra a tegnap még érzett,
holnap már újra megtalált szerelemre:
testmeleg kő, arc, kenyér közös
szentenciája ez a váratlan fordulat,
mellyel az ismerős erő naplót ír a világról.
Ó visszafordulnak majd a költemények is,
arcunk kiválik a kéziratpapírból, könyvlapokról,
régi köpenyegek kerülnek vállainkra, éhenhalt
korokból neon és libegő gyertyafény, felsüt
a ki se aludt gond vállalása, gyermekké nő
vissza az anyaszeretet és egyszer majd
minden művészet jutalmaképpen megint, vagy végül,
tájba, tettbe, csókba foglalják
a szavakat, minden óda visszaölel s
minden babér és boldogság hozzáfog
embert teremteni.