Csak egymáshoz
2008 április 8. | Szerző: Elkéstem
Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden –
Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra –
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt –
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
1937
(Reményik Sándor)
Az én szemeim
2008 április 7. | Szerző: Elkéstem
Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Szívem…
2008 április 5. | Szerző: Elkéstem
Szívem… (röviden…)
Ha szívem beszélni tudna… elmondaná, mit rejt titokban…
Titokban, csendben, hogy senki meg ne tudja…
Hogy miért érez ily szorongva… minden nap és minden éjjel…
Még a Nap fel nem kell… s üdvözli finom melegével…
Ez mind táplálja a földet, a növényeket élteti az embereket… megbocsátást nyújt a vétkezőknek… ezután néhány óra múlva búcsúzva, de átadja helyét a Holdnak…
Meghal egy pillanatra… mint minden szív mely… feledni kíván… hogy kevesebb teher rakódjon immár… meggyötörtnek hitt lelkére…
Majd, ahogy újra felkel a Nap… és csiripelnek a madarak… eljön az a nap, mikor a feledés előtör a szürke árnyékból… és eltűnik a messzeségben…
Az lesz az a nap, amikor új szerelmet talál a szívünk… és ez mindig így marad, míg élünk… az örök körforgás, a Nap, a Hold, a szív és a feledés között…
Ha megtaláltad hát a Napot fogadd el a Holdat is, hisz’ ugyanaz… látod?… kapocs szív és feledés között is… rájössz majd, hogy nem kell messzire menned… felnézel az égre, hidd el én ott leszek neked.
Szabadka Judit
EGY JÓTÉKONY NŐHÖZ.
2008 április 4. | Szerző: Elkéstem
EGY JÓTÉKONY NŐHÖZ.
(Emléklap.)
E világon hír, dicsőség
Tesz boldoggá sokakat,
Élveket nekik magas rang,
Fényűzés és pompa ad.
Téged, Istened, nemes hölgy!
Más anyagból alkotott
Szíved abban lel gyönyört, ha
Embert boldogíthatott;
Abban hogyha sűlyedőnek 
Nyújthatál segédkezet,
S gyámtalan szegény szeméből
Eltörléd a könnyeket.
Gyarló birtok ama másik,
Ad csak múló kéjeket;
Örvendj, égi s maradandó,
Mi hevíti szívedet.
Tiszta öntudat, jutalma
Mit balsors el nem vehet,
Dúlja össze bár haragja
Minden földi kincsedet.
Bajza József
ÉLET.
2008 április 4. | Szerző: Elkéstem
ÉLET.
Mint a kétes tengerpálya
Változandó életünk:
Gyarló sajkánk majd vigan száll,
Majd örvény közt sűlyedünk;
De ki tiszta öntudattal
Jár veszélyes útain,
Arra békefény világít
Felhőn, ég villámain;
Annak lenge csolnakát
Istenkéz vezérli át. (Bajza József)
AZ ELTŰNT IFJUKOR.
2008 április 4. | Szerző: Elkéstem
AZ ELTŰNT IFJUKOR.
Száll mosolygva
hegytetőkről
Rózsafényben a tavasz;
Jönnek vígalomra kelve
Lyánykák, ifjak, énekelve:
Idvez légy, te szép tavasz!
«Idvez légy, hajnalpirúlat;
Halmok illatos szele!
És te csendes völgy patakja!
És te zengő fülmile!»
S ajkokon édesen olvad az ének,
Hangzik az ormon, a néma magányban,
S tánckoszorúba szövődve kerengnek
Vígan az ifju virányban.
S ah körűlök
mint viradnak
A szép kornak álmai!
Szebbé válva mint derűlnek
A mezők virágai!
Kéjt lehel a berek árnyaibúl,
Zengnek a pásztori sípok
Élnek az erdők,
S lelkökön édeni béke virúl.
A sziv-élvet
feltalálni
Mely vidékbe térjek én?
Szerte bolygok andalogva
Rét, völgy hímes szőnyegén;
A kelő nap, a virágok
Égi bája tűn elém:
De mint hajdan oly varázsló
Arccal egy sem int felém.
Oh tavaszmenny!
oh te hajnal!
Halljatok meg engemet;
Hozzátok még vissza egyszer
Eltűnt rózsaévimet! –
Ah de ők nem érzenek,
Csak mosolygva fénylenek.
Ti arany álmak,
Az ifju világnak
Mennyei képeivel
Merre repűltetek el?
Nem jöttök ti vissza többé –
Messze messze tűntetek,
S a legszebb lélekvirágok
Elhervadtak véletek.
Hallgass el, te völgy patakja!
Szűnj meg zengni, fülmile!
Hangotok csak búm alakja,
S veszteségem festi le.
Tűnnek évek,
jönnek évek.
Köd s homályra fény terűl,
A leszállott esti csillag
Reggel újra felderűl:
De az ifjukor kihervadt,
Véle kéj és szerelem,
S nem hozhatja vissza többé
Semmi földi kérelem.
2008 április 10. | Szerző: Elkéstem
“Van aki könnyen eléri azt akit szeret,
van aki sír, szenved, míg az övé lehet.
Van aki könnyen bír feledni,
van aki meghal, mert nagyon tud szeretni!”
Oldal ajánlása emailben
X