Szomorú eső
2008 május 25. | Szerző: Elkéstem
Az eső esik, egyre csak esik,
sötét szürke felhő hullatja
szomorú könnyeit.
Eláztat dús lombú erdőt, mezőt,
utat, házat, legelőt.
Verebek ülnek a villanydrótokon,
az eső lecsorog a barna tollakon.
Bámulom a nedves tájat
nézem a kitartó esőt.
Beszívom a hideg, nyírkos levegőt.
A szél most csendben, némán pihen,
nem játszik az eső kövér,
csillogó cseppjeivel.
A láthatár nyugodt és szomorú,
mint az embert maró, néma bú.
Magam vagyok, kezemben toll.
A vers sorait formálgatom.
Nehezen írok, nem tudom mitől,
valami minden szót megöl.
Bánat ez, vagy gyötrelem?
Magány vagy szerelem?
Nem bújnak elő a szavak.
Meghalnak.
A száj is hallgatag.
Kezem nem formál már betűt,
valami rosszat érzek,
valami keserűt.
Minden rideg, kopár, kihalt.
Bántónak érzem a neszező zajt.
Az eső monoton ritmust dobol a tetőn,
én rád gondolok,
hosszan, elmerengőn.
Nem vagy velem!
Nem vagy velem?
Lehetetlen,
hiszen itt érezlek közel.
De nem!
Mégsem érhetlek el.
Kezem feléd nyújtom
és mohón a semmit markolom.
Az eső, mint a könny
csorog az arcomon.
Magam vagyok, magam nagyon!
Csend
2008 május 24. | Szerző: Elkéstem
Szikla üres sötétjében
tátongó üreg közepén
az égő fáklya kezemben
lángjában benne égek én…
Lépkedek bizonytalanul
támaszt keresve, ott alul
és mint aki járni tanul
úgy matatok arctalanul
Elnyel a mély, benne korgok
mint üres gyomor éhesen
bizonytalanul toporgok
s a csend csikordul élesen
Hatalmassága összetör
még is szűk nekem ez a hely
egy gondolat, s a szó, beszéd
üres pohár, díszes kehely
Mihaszna kincsek köröttem
eltorlaszolják utamat
rejtélyes árnyak mögöttem
riadtan féltem magamat
Cipelem a dalt, a zenét
ritmusát és a szenvedélyt
a szívem halk üzenetét
s fájó lelkemben a reményt
Máté Péter – Még meg sem köszöntem
2008 május 30. | Szerző: Elkéstem
Oldal ajánlása emailben
X