Lennék…

Lennék…

Lennék Napod, ha nappal lenne,

fényessé tenném hajnalod,

bíborral festeném este a felhőt,

hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,

langy esőt sírnék, mert messze vagy,

aztán esőcsepp lennék, rád esnék,

s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,

fehér, vidám, mi nem ragad,

ködkarjaimmal ölelném tested

s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,

mit egyetlen céllal repít a szél,

elolvadni gyönge kezedben,

s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,

elfújnám messze a tél hidegét,

hajadba bújnék tincseiddel játszva,

míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?

Mindenség lennék, hol nincsenek napok,

égbolt lennék éjfekete éggel,

hol nem ragyog más, csak a Te csillagod