Pünkösd szent ünnepén…
2009 május 31. | Szerző: Elkéstem
Karácsony és Húsvét mellett Pünkösd sokak számára jelentéktelenebb ünnep. Jó, hogy újra két napig tart, mert így a szabad szombattal három napig sokan vakációzhatnak, vagy legalábbis a ház körüli munkákat végezhetik, mert ilyenkor nincs olyan nagy vendégeskedés, sütés főzés, mint a másik két ünnepen.
Pedig Pünkösd is nagy ünnep, olyan mint Karácsony meg Húsvét. Pünkösd a Szentlélek ünnepe. Amit Isten réges-régen ígért, a Jézus feltámadása utáni pünkösdkor beteljesedett: eljött a Szentlélek, kiáradt az emberekre, valami új korszak kezdődött az emberiség életében (Jóel 3,1-2 és ApCsel 2). Sokan még ezt is mondják: Pünkösd az Egyház születésnapja.
Jézus egyszer azt mondta: a Szentlélekkel úgy vagyunk, mint a széllel: őt magát nem látjuk, csak azt, amit végbevisz (Jn 3,8). Látjuk az egyházat, a hivők közösségét, haIljuk a hirdetett igét, látjuk a keresztelést, magunk is meg vagyunk keresztelve, élhetünk az úrvacsorával, a gyülekezetben énekelünk, imádkozunk. Csupa egyszerű dolog, mégis mindez a Szentlélek eszköze, amellyel Istenhez, Jézushoz vezet bennünket, hitet ébreszt bennünk, és még halállal szemben is reménységet ad: az örökélet reménységét.
Karácsonykor azért dicsérjük Istent, mert emberré lett értünk, Húsvétkor azért, mert legyőzte a halált, Pünkösdkor pedig azért, mert megszentel bennünket, eszközeivel hitet ébreszt bennünk, hogy minden ajándéka a mienk lehessen.
Dr. Muntag Andor
Ha a lelked a barátod
2009 május 21. | Szerző: Elkéstem
Életünk során jönnek, mennek az emberek.
Idegenekből lesznek a barátaink, élettársaink. Felbukkannak valahonnan a kulisszák mögül, s eltűnnek ugyanott.
Jönnek és mennek…
Egy ember van, akivel mindvégig együtt élsz: önmagad.
Te is változol, nem is keveset, de te vagy az, aki a legtovább marad.
Jóban-rosszban maradsz.
„A lelkem a barátom.” Ez egy szamuráj fogadalomból való, a teljes mondat így hangzik:
„Nincsenek barátaim, a lelkem a barátom.”
Ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül vagyok, baráttalan magányban, hanem azt, hogy a másokkal való barátságom teljes mértékig az önmagammal való barátságtól függ.
Ha magamhoz hűséges vagyok, másokhoz is hűséges leszek. Ha magamnak barátja vagyok, másoknak is barátja lehetek. Ha magamban hiszek, másokban is hinni tudok. Ha magamhoz őszinte vagyok, másokhoz is őszinte lehetek.
Ugyanez fordítva is igaz.
Ha magamhoz nem vagyok hű, másokhoz sem lehetek az.
Ha magamnak nem vagyok barátja, másoknak sem lehetek barátja, mert barátságképtelen vagyok. Ha magammal nem vagyok harmóniában, másokkal sem lehetek, mert kívülről csak az jöhet létre, ami bent van.
Ha magamban nem bízok, senkiben sem fogok megbízni.
És ha magamat nem szeretem, senkit sem szerethetek igazán!
Lelkem a barátom!
Akiben ez az élmény felvillan, soha nincs egyedül. Van kivel megbeszélni a dolgát. Van, akire számíthat, ha bajban van. Társa van akkor is, ha egy barlangban él.
Akinek a lelke a barátja, annak mindig van társa. Van, aki meghallgatja, és van aki válaszol. Ez a valaki a saját lelke. Ha lehunyja a szemét, akkor is jó társaságban van. S ha erőre van szüksége, megkapja…
És még valamit kap ettől a csodálatos barátjától: jókedvet! Derűt! Akinek a lelke a barátja, annak az arcán megjelenik az , amit Hamvas „tükörsima kedélynek” nevez.
Az ilyen arc – mint sok keleti szobor – belülről mosolyog.
_________________
Gondolatok a magányról és egyedüllétről
2009 május 20. | Szerző: Elkéstem
Ha a lelked a barátod, sohasem maradsz egyedül.
Magányos lehetsz, de egyedül nem maradhatsz.
A magány áldott állapot – az egyedüllét átkozott helyzet.
Ha ízlelgeted magadban ezt a szót, úgy érzed, hogy ez éppen fordítva van. Az egyedüllétet érzed elviselhetőbbnek, s a magányt tartod keserves helyzetnek. Ha valaki egyedül van, nem olyan szomorú dolog, mint az, hogy „ magányos”.
A két szó jelentése azért fordult meg, mert mi már szinte alig ismerjük a „szent magány” állapotát. Nincs élményünk róla. S amiről nincs élményünk, elveszíti igazi jelentését. A nyelvünk azonban árulkodik: a magány az, amikor önmagam vagyok. Amikor a lelkem „magját” élem. A magnak, a magamnak, a magánynak ma már sajnos elfelejtett összefüggése ez. Csak akkor bukkan elő, amikor egy bölcsre, egy jógira, egy szerzetesre vagy egy meditáló emberre azt mondjuk, hogy magányba vonul. S nem azt, hogy egyedül akar lenni.
Egyedül akkor vagyok, ha nincs senkim – magányos akkor, ha a legjobb társaságban, önmagammal vagyok.
Ha a lelkem a barátom.
Az, amit ihletnek, reményt adó érintésnek élünk meg, csakis a magány állapotában juthat el hozzánk. A magány teli van jó szóval, érintéssel, öleléssel, biztatással. Ezért bármilyen párkapcsolatban vagy családban él valaki, a magányt fölszámolni nem szabad, s oda rendszeresen vissza kell találnia.
S fordítva: anélkül, hogy társad kérné, néha egyedül kell hagyni őt.
Szüksége van rá.
Mindennap találnod kellene lehetőséget arra, hogy a barátoddal, a lelkeddel beszélj.
Manapság már igény sincs erre. Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagukkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Ha valaki egy ősi kínai családból érkezne a mai világba és látná, mi folyik nálunk családi élet címen, hogy itt mindenki összevissza beszél, rohan, egymás arcába üvölt, ráadásul szüntelenül bömböl a televízió, három telefon csörömpöl egyszerre, s bárki bármikor belekiabálhat a család intim életébe – joggal feltételezhetné, hogy itt őrültek laknak
Ezt a zaklatott állapotot nevezem én egyedüllétnek.
Teljesen mindegy, hogy úgy vagy egyedül, hogy nincs senkid, vagy úgy, hogy sokan vannak körülötted, akik a terhedre vannak. Egy népes család éppúgy lehet pokol, mint egy agglegény egyedülléte, aki magának főz. Az egyedüllét lelki kérdés, és annál nehezebb, minél több ember között kell megélni. Sok házas ember irigyli az agglegényeket, s az agglegények a házasokat. Pedig mindketten csak egyedüllétük rabjai.
Egyikük sem tudja a lényeget, hogy a másik ember nem tudja megoldani az én életem legnagyobb gondját: nem tudja elintézni, hogy saját lelkem a barátommá tegyem.
MEGYEK FELÉD. . .
2009 május 5. | Szerző: Elkéstem
MEGYEK FELÉD. . .
Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor, mikor közeledbe érek,
már azt hiszem: most. . . most elértelek!
Kinyúl felém napszemed fénysugára,
megérint, mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükrözodik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.
Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,
lehullanék, ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás eroddel,
úgy húzol, mint egy mágikus fonál.
S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövellt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott és védőn átölelt,
egy pillanatra, aztán elszakadtunk
pályánk sínére parancsolt a rend,
a csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold újra a nap körül kereng.
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.
Pünkösd
2009 május 31. | Szerző: Elkéstem
Reviczky Gyula: Pünkösd
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Oldal ajánlása emailben
X