Egy üzenet kit úgy szeretek!

2009 június 9. | Szerző: Elkéstem |

Egy vers, mi időszerű még ma is.

Úgy ezerkilencszáz hajdanán anno…

Túl az Óperencián nem álom volt,

De valóság, jött felém és elvesztem én.

 

Egy gondolat újból, mit küldenék.

Hiába telt el oly sok év, még él

Bennem a régi szenvedély.

Hiába tart távol a sors, én fel nem adom.

Tudod, a nevetésed mi engem még

Az égbe felemel, és indít útjára

Bennem sok boldogságpercet,

Mert a boldogság soha nem örök.

 Én ezért mindent mit adtál, csak

Köszönök, te voltál nekem sokszor

A vigasz, és én a pimasz kis

Törpe, alig érő lábbal a földre,

 Csak ámulva, bámultam gyönyörű

Szemed, és olyankor a villám mi

Belém költözött, ha adtad kis kezed,

Hát olvadtam én, minden jó volt veled,

 Még az is, ha dorgáltál, mert

Szemed sarkában ott volt a fény, tudatta

Velem ő enyém, és reméltem még

Sokáig az marad, írhatnék reggelig

 Itt dicsérő szavakat, de hisz érzed,

Tudod, hogy mindent veled lenne

Jó tenni, élni, nevetni, főzni s enni,

Én jó kövér lennék, s te karcsú,

 Édes tündér, kit szeretni kell, mert

Nem szeretni azt nem lehet, varrnék

Neked virágból párnát, illatost, szépet,

Rózsasziromból szőnyeget, és mindig kékre

 Festeném én a felhőtlen eget, hogy

Mit hallok én? Hogy az úgy is

Kék! )) Hát épp ezért vállalom, mert érted

Ez nem fáradság, drága angyalom.

De lennék ágyad, ágydeszkád, korlátod,

Szék háttámlád, poharad, hogy csókolnál

Sokat, és törölköződ, mi lágyan simogat,

Mi lennék még? Ha szeretnéd árnyékod

 S úgy követnélek, el nem hagyva soha.

Buta vagyok, nagy gyerek? Igen, hát

Ez lehet! De olyan szerelmes, és csak beléd,

Hogy megállni látszik a józan ész,

 Igaz, az már akkor megált, elhagyott, mikor meglátott

Ülni egy padon, és köztünk még táska volt,

Pirult arcod, én már tudtam, elvesztettem

Ezt a harcot, és a csatát te nyerted, mert

 Te drága nő, gyönyörű vagy, és nincs

Nekem hozzád hasonló, szeretni téged

Felüdülés, gondolni rád könnyebbülés,

Tudni, hogy vagy, az élet nekem,

 Mert imádlak én, életem, drágám,

Kedvesem, egyetlenem, szememnek fénye,

Csillagom, kicsim, és angyalom, de mindenképp

Barátom, s társam, ebben a szörnyű világban.

 Hol e vers, csak álom lehet, s remény talán,

Mi volt, lesz még jobb is ezután.

A híd majd felépül és gátja nem lesz,

E gondolatnak kedves!

 ( Elk )