Levélrészlet
2009 június 7. | Szerző: Elkéstem
BODA MAGDOLNA:
Levélrészlet
Kellene ma a tegnapi megtartó hitem. Elbotorkáltam.
Nem lelem a hidat.
Nem tudom, hogyan lehet átjutni a mából a holnapba.
Épségben.
Kiáltanék: HÉ EMBEREK!! De nincs itt senki.
Senki. Jó lenne sírni.
Nem vagyok szomorú. Vidám sem. Csak vagyok.
És olyan jó lenne, ha bárki is örülne ennek.
Hogy valaki idelépne hozzám, két kezébe fogná arcom és azt mondaná:
kellesz.
Persze vannak akik ezt mondják: kegyes hazugság.
Én próbálom a hazugságot igaznak hinni,
mert nem kell már a küzdelem, hátha mégis veszíthetek.
Már a harc sem kell. Ilyenkor lenne jó menni.
Menni egyedül.
Jó messze.
Jó lenne a friss széna illata,
és jó lenne alkonyórán szembenézni a nappal.
Megkérdezni, mivégre tette útját.
Mennyi örömet és mennyi fájdalmat hagy maga után egy-egy nap,
mikor a horizont alá hajtja nagy busa fejét.
Tudod, jó, ha vannak olyan esőutáni fülledt,
párás, fojtogató napok,mikor egy hintaszékben ülni volna jó.
Ez most minden vágyam.
Szép nagy terv. Szép nagy vágy. Egyszerre sírnom és nevetnem kell.
Egy hintaszék. Egy kurvanagy hintaszék.
Úgy belehuppanni és kinevetni a világot.
Egy kedves hintaszék, ami, ha szomorú vagyok,
úgy kéz nélkül körbeölel és elhiteti velem: jó a világ.
Egy hintaszék.
Egy szentély, ahol a könnyek is édesek,
mert egy pont, ahol hihetem: van szeretet.
És hát persze, hogy van: majd én ülök ott, mosolyogva,
mert már rég becsaptam magam, amikor hittem: van jóság.
Vagy bármi más, amiért érdemes az ősz, a tél, a tavasz, a nyár.
Valami nagy titok, amiért a föld rója csendes köreit,
A titok, amiről az utolsó pillanatban tudom meg:
végig ott lapult a markomban.
Hát ilyen vagyok. Ilyen hülye vagyok.
Cinikus, konok, gunyoros, szelíd, élni-halni akaró,
vállraborulós fajta,
mitöbb szenvedélyes is és telhetetlen,
mert részletek helyett az egészet akarom,
mert nem osztozom, nem vonz falka. És lusta is,
. . . nagyon lusta, nagy gömbölyű formák,
a zöld és narancs szín ejt rabul, almaillat vagy barack.
Gyűlölöm a szegfűt és félek a harmatcseppes rózsáktól,
mert gyengévé tesznek.
Ilyen vagyok, sőt.
Élni
2009 június 7. | Szerző: Elkéstem
Élni
Élni az áldott életet,
a napfényt, a félelmeket,
a szaporodást, születést
élni az embernek kevés:
meg kell rágni a létezést!
mivel az ember telhetetlen,
gyógyszere: bánat, bánat ellen,
s az ember elgondol sokat,
e kíntól úgyis megdagadt
világba még világokat,
egy kis csíkot túl a végtelenen,
s elgondolja önmagáról, hogy: van,
s elgondolja hogy ne legyen.
/Szécsi Margit/
Sose búcsúzz el….
2009 június 5. | Szerző: Elkéstem
Egy szó, ami hirtelen szíven talál,Elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó…
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Mint a fű a hó alól – tavasz felé –
Szabadon lélegezve tör a fény felé;
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál!
Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!
Sose búcsúzz el!
Mustármag történet
2009 június 4. | Szerző: Elkéstem
Mustármag történet
A szegény fiatalasszony elvesztette elsőszülött gyermekét.
Majdnem beleőrült a bánatba, egész nap csak az utcákon bolyongott, s azért esdekelt, hogy hozza vissza valaki a gyermekét. Az emberek kigúnyolták, vagy szánták, de segíteni nem tudtak rajta.
Végül egy öreg pap felfigyelt rá, s azt tanácsolta neki:
Egyetlen lény tud csak segíteni rajtad. Ő Buddha, keresd fel a hegy tetején!
A gyászoló asszony azonnal útnak indult, felkapaszkodott a hegyre, s amint megpillantotta Buddhát leborult előtte, és zokogva kérlelte:
Kérlek, hozd vissza a fiamat!
A Buddha nagy részvéttel volt iránta, s a következő feladattal bízta meg,
Menj vissza a városba. Járd végig a házakat, s ahol még senki nem halt meg, onnan hozz egy-egy mustármagot nekem!
A fiatal nő ujjongva rohant vissza a városba, mert hitte, Buddha ezzel segített rajta. Az első házba lépve eldarálta a Buddhától hallott szöveget.
A Buddha meghagyta, hogy vigyek neki mustármagot onnan, ahol még nem ismerik a halált.
Ebben a házban már sokan meghaltak. hangzott az első válasz.
A következőben sem kapott más feleletet.
El sem tudjuk sorolni, hány halottunk van már.
Ahogy végigjárta a város összes házát, egyetlen olyan helyet sem talált, ahonnan mustármagot vihetett volna.
Szomorúan küzdötte vissza magát a hegyre, ahol Buddha lótuszülésben fogadta.
Hoztál mustármagot? – kérdezte.
Nem, és nem is keresem tovább. Be kell látnom, a fájdalmam annyira vakká tett, hogy azt hittem, a világon az én fájdalmam a legnagyobb, csak engem sújtott az élet.
Miért jöttél vissza hozzám?
Hogy az igazságot halljam tőled.
Buddha megismertette a legfontosabb törvénnyel, amely az egész világon érvényes:
Minden dolog múlandó.
(Lobszang Rampa, 1960.)
Az ima ereje
2009 június 4. | Szerző: Elkéstem
Az ima ereje
Minden vallás hisz az ima erejében, de kevesen értik, hogy miért van az, hogy bizonyos imák csak egyeseknek használnak, míg a különböző karakterű embereknek másfajta imákra van szükségük
Nyugaton azt hiszik, hogy csak tárgyiasult, megjelenített dolgokhoz lehet imádkozni, s mi, Keleten, vagy így teszünk, vagy nem gyakoroljuk a vallást.
Egyik sem igaz.
Én fontosnak tartom, hogy az imát ne misztifikáljuk, hanem mások megsegítésére használjuk föl. (…)
A vallás, mely hitet jelent az ember számára, önmagában kicsi erővel bír. Minden vallásos embernek van azonban egy felette őrködő angyala, aki a gondját viseli.
Ez azonban nem egy másik személy, hanem önmagának egy másik énje, akit nagyon kevesen képesek meglátni, míg a Földön vannak. (…)
Ez a bennünket vezérlő gondviselő nem fizikai testben nyilvánul meg, hanem inkább szelleminek nevezhető.
Amikor imádkozol, nem máshoz, mint Gondviselő énedhez imádkozol.
Az imákat az ezüstzsinórunk továbbítja, mondhatjuk úgy is, hogy telefonvonalként működik fizikai és szellemi Gondviselő énünk között.
Ha imánk nem ér célt, a hibát mindig magunkban kell keresnünk, tökéletlen fizikai lényünkben. Imádkozáskor nagyon fontos, hogy biztosak legyünk abban, eljut üzenetünk Gondviselő énünkhöz. Éppen ezért mindig egyszerű nyelven imádkozzatok, s a gondolatok, melyet továbbítani kívántok, pozitívak legyenek. Azért, hogy még véletlenül se lehessen félreérteni az imátokat, legalább háromszor ismételjétek el.(…)
Naponta, illetve naponta több alkalommal kell imádkoznunk annak érdekében, hogy valóban eredményesen gyógyíthassunk, segíthessünk másokat.
Fontos azonban tudatosítani magunkban, hogy mások gyógyítása, segítése; az értük való ima során saját szerencsénkkel nem szabad törődnünk.
Egy ősi okkult törvény nem is teszi lehetővé, hogy ilyenkor önérdekünk érvényesüljön. Úgy nem juthatsz semmiféle haszonhoz, ha nem őszinte segítőszándék vezet mások felé, hanem arra számítasz, hogy te nyersz az ügyön.
Higgyétek el, érdemes imádkozni önérdek nélkül is.
Ha felismeritek az ima erejét, elképesztő tudás és energia kerül a birtokotokba.
(Lobszang Rampa 1960)
Mindig elkerüljük egymást
2009 június 7. | Szerző: Elkéstem
Boda Magdolna
(mindig elkerüljük egymást)
Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, –
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében.
Oldal ajánlása emailben
X