A Szerelem szavunk a világ legmélyebb szellemi tényét mondja ki: a polaritás nagy törvényét.
A SZERELEM: A DUÁL SZERETET.
Két “félbevágott” lélek egységélménye.
Ez a lényeg.
Mint minden szeretetfajta, ez is egységélmény, de semmi mással nem azonos, és a többihez nem is nagyon hasonlítható.
Nem barátság, nem szülői szeretet, nem gyermeki szeretet, nem testi szeretet, nem “felebaráti” szeretet – pedig
ezek is mind-mind mély és alapvető állapotai a lelkünknek.
A szerelem más.
A szerelem döbbenti rá a lelket, hogy ő csak egy fél.
És a másik felét magába szeretné ölelni, és eggyé akar válni vele. Arcát beleálmodja a saját arcába, testét a testébe, lelkét a lelkébe, hajával akar takarózni, ujja hegyével érezni és a nyelvével ízlelni és a szemével látni – belelép, visszaálmodja
magát bele, és többé nem kíván külön lenni és félbetörten élni.
Szerelmesek, ha ölelkeznek nem akarnak szétválni soha többé.
Testükben ugyan kisül a testi energiák feszültsége, de a lelkükben soha. Mert ha ez megtörténne, egy olyan Őshiány szűnne meg, mely a teremtés kezdete óta él…bennem?…
Benne?…
Bennünk?…
(Müller Péter: Varázskő)