Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt…
De egy este… messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél…
Aztán elment… a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold…
S a mélybe hallott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek…
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket…
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek…
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek…
/Wass Albert/