2010 május 25. | Szerző: Elkéstem

 

Casablanca

2010 május 15. | Szerző: Elkéstem

 

MÁJUSBAN.

2010 május 11. | Szerző: Elkéstem

MÁJUSBAN.

Az Isten ád tavaszt és ifjuságot,
Szívnek szerelmet és lombnak virágot:
Oh szép tavasz, szép ifjuság!
Hadd reszkessen sziv és lomb örömében,
Hadd nyiljék rajtok szerelem, virág!

Hajnalsugár száll szívhez és virághoz
És aranyport és arany álmokat hoz,
Mosolygva nyílnak kelyheik,
A föld tavasszát, éltök ifjuságát
Egy hő sohajban s könnyben érezik.

Szelíd holdfény enyhít borongó éjet
És édes dallal édesebb csók ébred
Szellők vágyó fuvalmiban;
Elaludt rég, mi fáj, zajong és fáraszt,
Csak a szerelem éber boldogan.

Ne gúnyolódj’, hogy a virág elhervad,
A szív érez csalódást és fájdalmat,
Bús száraz ág lesz mindenik,
S csak gyászos hollók serge száll reájok,
És vad szélvészek vivják, tördelik.

Csak mondhassák: virágoztam, szerettem
Hajnal- és holdfény ragyogott felettem,
Enyhűltem csókon, harmaton,
S hulló levél közt, szélvészek zajában,
Tavasz szép napja, rólad álmodom.

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:

2010 május 4. | Szerző: Elkéstem

 Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:

– Repülj le a földre ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak,mi nekik a kincs,
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.

Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült, három nap oda volt,
várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört,
és olyan szomorú, mint kinek szíve tört.

Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
– az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
de nem mondanak egymásnak szerető szavakat.

A szeretet, ami itt fent a legnagyobb kincs,
ott lent az emberek szívében nincs.

Az Úr is szomorú lett, hisz Ő már rég tudta,
a szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,
hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.

Édesanyám

2010 május 1. | Szerző: Elkéstem

 Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.