Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya,
Csak, hogy boldog legyen a családja.
Szeretetben, békességben éljen,
Gyerekeik és unokák körében.

Nyugdíjasklub, hová összejárunk,
Benne szintén otthonra találunk.
Legyen minden együtt töltött óra,
Békesség és öröm hordozója.

Közöttünk már soknak nincsen párja,
Sajnos nincsen, aki hazavárja.
Ránk borul az éjszaka magánya,
Csendben ajkunk nyílik, csak imára.

Anyák, apák családot neveltünk,
Jóban rosszban együtt éldegéltünk.
Imádkozzunk, kérjük Istenünket,
Özvegyen is segítsen bennünket!

Mi lehet a nyugdíjas dal vége,
Legyen köztünk a világon béke.
Adjon Isten még sok boldog évet,
Békességet, erőt, egészséget!

Hány éve, hogy élek?
Számolni sem kell, nem sok,
De nem kevés s nem hitem soha el,

Hogy félni is kell!
A sorsom adott sok jót
De több rosszat, nekem.

Volt mikor hónap hosszat
Nélkülözve éltem, de ifjú voltam,
S nem féltem, sokszor hittem,

Boldogság vesz körül,
De mélyen itt bent,
A szívembe legbelül.

Nem vettem észre az érzés,
Téves! Mint mindenki más,
Jártam az utam, s tettem a dolgom.

Észre vettem az idő elszállt felettem,
Aztán történt valami, életem delén.
Jött valaki és boldog lettem én!

Naivan hittem ez már örök,
Nem múlik soha, csak ha meg vénülök.
Vén még nem vagyok, csak naiv!

Hittem a sornak, mi most lapit,
Elvette tőlem a boldogságomat,
S az óta nem találom a járt utamat.

Nem rég történt a fény szűni látszott.
S a bajban nem értem el a jó barátot,
Meg ijedtem s most már félek is.

Nincs senki, semmi, mi felvidít.
Rá jöttem óvnom, kell magam,
Mert sorsom s életem nem kezembe van!

A Szeretet éltet de már félek,
A jel mi történt elvette tőlem,
Az éltető reményt!