Advent első vasárnapja

2011 november 27. | Szerző: Elkéstem

Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja,

mindig november 27. és december 3. közé esik. 

Adventkor a XIX–XX. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1840-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Az első koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is.

A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.- Ezutóbbiról gyakran- tévesen- azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az “örömvasárnap”- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:

* Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
* zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
* Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
* Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).

Illetve a gyertyák színei nem csak személyt szimbolizálnak:

Ádvent első vasárnapja

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

I. Vasárnap
APA:Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
ÉNEK: Harmatozzatok…
ELMÉLKEDÉS: Az elsőgyertya fénye jelenti azt a szerény reménysugarat,
amely több évszázadon át az ószövetség sötétségében
pislákolt. “Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem,
mert íme én majd eljövök, és benned lakom, úgymond az Úr” (Zak
2,10). Magunkon tapasztaljuk, hogy milyen rokkant az ember Isten
nélkül. Sokan még ma is minden örömüket csak a földön keresik.
Ebben a sikertelen próbálkozásban, kilátástalanságban úgy
világít Isten ígéretének reménysugara, mint ez a kis gyertya világít
a sötétségben.
Egyetlen vigaszunk, eligazítónk az elhagyatottságunkban: Krisztus!
Köszönjük Jézus, hogy eljöttél, Te vagy a mi reményünk és hitünk
világa. Isten a Fiát, Krisztus a szívét adta az embereknek
ajándékba. Mit adunk mi embertársainknak és Neked, Istenünk?
Add, Urunk, hogy tudjunk nagylelkűek lenni, amint Te is nagylelkűvagy
velünk szemben!
AZ ÉDESAPA vagy valamelyik nagyobb gyermek a következő
imát mondja el: Ó szent Napkelet, az örök fénynek ragyogása, az
igazság napja, jöjj el, világosítsd meg azokat, akik a homályban
és a halál árnyékában ülnek.
APA: Most imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk…

Üdvözlégy..

BEFEJEZÉSÜL: Ébredj ember mély álmodból” vagy egy más ismert
adventi ének.

El nem múló léleksebek

2011 november 9. | Szerző: Elkéstem

	Hányszor vakarjuk le óvatosan milliméterről milliméterre haladva olykor mohó érezni akarással erőteljes rántással felszakítva lélekről a sebeket nem engedve teljes gyógyulást, miért tesszük hisz tudjuk fáj majd nagyon mikor felreped a seb oly könnyű lenne féltő kézzel óvni sebhintőport tetejére szórni puha fátyolgézzel letakarni szép szavakkal gyógyítani szédül forog körülöttünk a bekötött szemű volt idő feledésimára kulcsolja fáradt kezét, múlnak az évszakok megmagyarázhatatlan kényszer szülte ésszel fel nem fogható parancsra felébred bennünk valami önpusztító sanda vágy újra a sebekhez nyúlunk pedig tudjuk fáj majd nagyon amíg tart a lélekvarasodás.