Ősz van
2007 szeptember 29. | Szerző: Elkéstem
Ősz van
Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
Nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
Zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
Megadták, amit csak lehetett,
De mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Arcod keresem
2007 szeptember 28. | Szerző: Elkéstem
Naplemente Arcod keresem a naplementében
amit máshonnan látunk, Te meg én.
Neked az óceánról ragyog vissza
nekem a fák közt szűrődik át a fény.
Arcod keresem a csillagok közt
amit együtt nézünk talán.
A csillagokkal beszélek, és közben
akaratlanul is meg-megérint a magány.
Arcod keresem az arcok közt, megtörve már
és e keresés közben más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást
csak egy arcot, egy látomást
melyet keresni fájó, mely szüntelenül
mindig szemem előtt lángol…
A Te arcod.
Fodor István
Kopogtatás nélkül
2007 szeptember 28. | Szerző: Elkéstem
Tudom, a tűzzel játszom,
hisz kopogtatás nélkül jöttem.
De már késő, bent vagyok –
az életedben.
Féltve őrzött múltad
kongva
üvöltik utánam
az elhagyott termek.
Lépteim visszhangja áruló jel,
a kulcs maga.
De még nem tudom,
mit rejt a hetedik szoba.
Ujjam végigfut a porlepte asztalon:
sorokat írok, talán egy verset.
A jelenben hagyott üzenet.
Még egy fahasáb a parázsra,
aztán megyek, és újra álmodom,
ami volt, és ami lesz – veled.
Mert nélküled nincs varázsa
se a mának, se semminek.
2007 szeptember 27. | Szerző: Elkéstem
Bárcsak érezném, ahogy te érzel mélyen a szivedben ott legbelül.
Bárcsak láthatnám, ahogy te látod ezt a világot,
De én máshogy érzem, és másképp látom.
Áldozattá vált szívünkben a múlt
Ami volt az rég elmúlt,
Most újjászülettünk te a tűz és én a víz
És sokkal több a barátságtól…
Ha nevetek csak te hallod meg,
Ha sírok csak te törlöd le az arcomról az összes könnycseppem.
Én azért is születtem, hogy te legyél mellettem
Ha nem vagy itt velem becsukom a szemem és elképzelem…
SZEPTEMBER
2007 szeptember 29. | Szerző: Elkéstem
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Most megint régi leveleket olvasok.
Délután hideget fúnak a völgyre
a halaványkék havasok.
A hunytszemű, kisanyás békességet
most újra meglelem,
a békét, melyet úgy megédesít
krizantém-illatával a végső sejtelem.
Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Oldal ajánlása emailben
X