2007 október 10. | Szerző: Elkéstem
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlot
s elindul mint kísértet, annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.
Hang a lemezen
2007 október 10. | Szerző: Elkéstem
Most itt van Ő, a hangját hallgatom,
milyen hatalmas, mégis lágy zene,
lázasan jegyez minden rezdülést
fülem és lelkem viaszlemeze.
Ne vesszen el most semmi árnyalat,
mert újra elmegy, nem lesz itt velem,
csupán a hang visszhangja az enyém,
amint lelkemmel lefényképezem.
Ha messze él majd, mégis hallom Őt,
mint Beethoven a nagy dallamot,
süket leszek, ha kinti zaj recseg
csupán belső zenémre hallgatok.
Bezárom lelkem. Hangja fogva már,
örök zenéje mindig itt marad
s úgy rejtem, mint az őserdei fák
lombsátora egy ritka madarat.
S mikor elhívja Őt a messzeség,
kinyitom rejtett, titkos hangszerem
s hangjának színét, ízét, illatát
a lemezről szívemre pergetem.
Ki van jelölve a Helyed
2007 október 8. | Szerző: Elkéstem
Ki van jelölve a Helyed
És éhező, hogy teríts asztalt
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak mások vállai,
Hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
S a mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy te megmutathasd,
Hogy, mennyi szeretet van benned.
Enyhült s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Menedéknek, oszlopnak, szárnynak?
Ki van jelölve a helyed,
Ne nyugodj, míg meg nem leled,
Csak ott leszel az, aminek
Rendeltettél.- Másként rideg,
Céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
Elakadó levél leszel,
Mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
Mit sose kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótlan,
Kalász leszel, de magtalan,
Cserép, nincsen virág,
S nem veszi hasznod sem az ég,
Sem a világ.
2007 október 6. | Szerző: Elkéstem
Csak egy fájó sebhely.
Ezt begyógyítani szinte lehetetlen.
Az érzelmeidet nem tudod irányítani,
Ebbe bele kell nyugodni!
Az álmok elvesznek, de jönnek újak,
A lelked mélyén úgy érzed, hogy elvesztél,
De nem így van!
Felcsap lelked szikláira az emlékek hulláma.
Az álom olyan, mint egy maroknyi homok,
Elfújja a szél, talán vissza se fordul.
Lelkedben felsejlik a szikla terhe,
Ez a teher nagyon sok Neked,
Talán ettől szenvedsz.
Harcolsz a boldogságodért,
Ami sokszor kudarcba fullad,
De harcolj érte!
Mert talán nem lesz több esélyed.
Az élet ad, és elvesz tőled álmokat,
De ezért is küzdened kell!
Halvány emlékek sorozatai özönlenek benned.
Mennyi megküzdött perc!
Mennyi várva várt óra!
Mennyi visszafojtott könny!
Mennyi erőnkre mért próba!
Miközben mi csak utazunk,
Utazunk tovább érzelmekbe, álmokba!
Az őrangyalod vagyok
2007 október 11. | Szerző: Elkéstem
Oldal ajánlása emailben
X