Hiányzol…
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
“Eltelhetnek napok, eltelhetnek hetek
Nem hallom a hangod, s nem beszélek veled
Nem hallunk egymásról, sem jót sem rosszat
S ez a legrosszabb, amit az élet csak hozhat
Onnantól kezdve csak jó lehet a napom
Fontos vagy nekem, mint a szívnek a vér
Hisz tudod jól egy barát mindennél többet ér
Sokat gondolok rád, néha minden percben
S szívem mélyén érzem, veled minden rendben
S néha nem úgy tűnik, de én mégis érzem
Te vagy az, akiben örök barátra leltem..”
Kérlek…
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
Ajándékozz nekem egy mosolyt!
És szép lesz tőle a napom.
Ajándékozz nekem egy mosolyt!
Mi felragyog arcodon.
Ajándékozz nekem egy szót!
Amit csak Tőled hallhatok.
Ajándékozz nekem egy szót!
Ami elkísér utamon.
Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami belehasít a lelkembe.
Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami életet hoz a testembe.
Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Amitől bensőm megremeg.
Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Ami csak egyet jelenthet.
Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
Csak ezt az egyet, de ezt egészen!
Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
S hogy valóban szeretsz, ebből megértem.
A bizalom .
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
Olyan ez, mint mikor kardélen táncolsz…
Amikor nem kérdezel, csak vádolsz!
Amikor minden, amit szentül megfogadtál,
egyetlen sötét gondolattól elszáll.
Amikor már nem bízol (Ki tudja miért?)
a másikban, de száz százalékig
biztos vagy magadban!
És bizton hiszed: tévedhetetlen vagy.
De ezzel megbántod azt,
ki mindig hű volt hozzád!
Így hal meg a szerelem…,
…s az igaz barátság!
Sorsunk…
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
Sorsunk
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
Ady Endre 
Várva várlak…..
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
Várva várlak
Állítólag van, ami eldőlt. Szerintem pedig pihenés kell, és mély elgondolkozás. Ott lesz néhány napi felszabadultság, aztán jön a hiány, amin túl lehetne lépni, de minek? Nem értem, miért ne volna egyszerűbb átrendezni az embernek a lelkét egy kicsit. Mindenki mindig a szélsőségekre hajaz. Ha valamivel gondok adódnak, irtsuk ki! Persze, ez a legegyszerűbb. Nem volna ám sokkal egyszerűbb kicsit magunkba szállni, eltöprengeni, és rájönni, hogy csak hozzáállás kérdése. A játék az játék, és eszméletlen fontos. Az élet pedig élet. Az életet játékkal édesítjük, az a helyes. De az nem, ha az életet játékkal keserítjük!
És lásd, hogy bukik el az állítólagos önzetlen, és nagy érzelmek jegyében hogy hagyja magára a nagy érzelmek okozóját… Mi ez, ha nem a legmélyebb önzőség?
Tudod-e?
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
Vajon tudod-e, mi az amire az ember képes?
– Ugye nem tudod. Pedig bizonyára voltál már – hiszen mindenki volt – olyan átkozottul gonosz helyzetben, amikor erődet a kétségbeesésig megfeszítve ezt kívántad: ,,Bárcsak többet tehetnék valakiért – egy kagylóért, egy füszálért, egy kutyáért, egy emberért”
Tudom, voltál már olyan helyzetben, amikor ,,valaki” – mondjuk egy ember – rádemelte tekintetét, és szemei némán kérleltek: ,,Segíts nekem!” – Te pedig elfordultál, mert féltél magadtól, hogy te volnál az, aki arra hivatott, hogy őt felemelje…
De mégis szívből kívántad: bárcsak tehetnél ,,valamit” érte, vagy még annál is többet. Ezért visszanéztél rá, ő pedig ugyanazt a kifejezést viselte arcán, mint az első pillanatban; a könyörgés megkövesült a tekintetében, ami ilyesfélét jelentett: ,,Nem tudnál mégis tenni valamit értem?”
Talán soha nem féltél még magadtól, mint most – gyönge pillanataid megakadályoztak ebben.
Vajon tudnál-e ezek után lelkiismereted szemébe nézni, tovább hurcolva az érdektelenség bűnét szívedben, amely feketére festi az emberi lelket, és amit sok helyütt a világban önzésnek neveznek. Én csak így becézem ,,idegen hatalom.”
Most pedig arra kérlek, válaszolj a kérdésre:
Az ember mindig azt teszi amire képes?
És te ezt válaszolod: igen.
Ha kevés volt – mondod -, ennyire futotta, a sekély vízbe még senki sem fulladt bele. Ha pedig sok volt – ezt is tőled idézem – a mélybe jutottál, pontosan oda, ahol a felemelkedni vágyót felkaroltad. Az ember törékeny holmi. Érje be hát az eléggel – ezt még mindig te mondod.
De vajon mit jelent a léleknek ez a szó: Elég?
Hibáink….
2008 február 10. | Szerző: Elkéstem
“Hibáink miatt az életben annyi mindent elveszítünk, kesergünk, amiért nem tudunk mások lenni, képtelenek vagyunk megváltozni. Mindvégig ugyanúgy cselekszünk, ugyanazokat a hibákat követjük el, újra meg újra, csupán a környezet más, a helyszín a szereplők, az idő, de a csalódás, a fájdalom ugyan olyan. Jó annak, aki ismeri a hibáit és tudd rajtuk változtatni, szenvedés viszont annak az élete, aki a hibáit soha fel nem ismeri, figyelmesen kell élni, tanulni kell örökké, megtanulni boldogan élni. S bár tudjuk ezer hibát elkövettünk, visszagondolva talán mégis úgy gondoljuk a legjobb úton haladtunk és minden a lehető legjobban történt. De ha jön a rossz, a szenvedés érezzük az ördögi kört, azt, hogy velünk mindig ugyanaz történik..”
Volt egyszer egy madár.
2008 február 8. | Szerző: Elkéstem
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett.
Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában:
A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: – Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? – és megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni.
És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.
És egyedül érezte magát!
Azt gondolta: – Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem!
A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett!
A nő kalitkába zárta és egész nap nézte.
Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át. 
Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét.
Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt.
De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
– Miért jöttél? – kérdezte a halált.
– Hogy újra együtt repülhess a madaraddal – felelte a halál.
– Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
Egyedül
2008 február 11. | Szerző: Elkéstem
Egyedül
Egyedül a semmi közepében,
Szívemben csak fájdalom lakott.
Egy jó barátért kiáltott a lelkem,
S lám a fohász meghallgattatott.
Nem tudom, hogy merre visz az élet,
S milyen sorsot szán az ég nekem,
De könnyebb nézni jóval, rosszal szembe
Ha tiszta szívvel megosztják veled.
Megköszönök minden boldog órát,
Melyben lelked együtt élt velem,
De megkövetlek minden másodpercért,
Ha bánatom volt fájdalmas neked
Oldal ajánlása emailben
X